Történelem

A falu nevének eredete kapcsán azt írják, hogy az elsődleges helynév szláv eredetű , értelme: „juharfáknál lakók“. Első okleveles említése 1257-ben fordult elő Kelenen alakban. A Történeti összefoglaló helységnévtár a falu magyar, német és szlovák névváltozatait közli 1773-tól 1913-ig. Ezek a következők: Kelenye, Kleinen, Klenanky.

Az Urbárium arról tájékoztat, hogy a  falunak szőlőhegye tűzre való fája, gyümölcsöse „ elég vagyon“ , ezenkívül van „ két rendbéli malma“ is. A főúttól távolabb eső zárt település a századforduló táján, sőt még a világháború előtt is csaknem teljesen önellátó volt.
Lakói maguk termelték és állították elő többek között az építkezéshez, ruházkodáshoz szükséges nyersanyagot, a faluban kútásók, kosárfonók, szakajtókészítők és más fúró-faragó emberek egyaránt éltek.

Az 1900. évi népszámláláskor Kelenyén 431 lakost írtak össze. Közülük 125 kereső a mezőgazdaságból tartotta fenn magát és családját. Az iparban mindössze tizen, a közszolgálatban ketten dolgoztak. Akadt még 24 napszámos és 5 házi cseléd, 24 birtokos és bérlő, 1 tisztviselő, 28 cseléd és 52 tizenhat éven felüli munkás. Őnálló iparral hatan foglakoztak, s nyilvántartottak még 1 szabót, 3 cipészt, illetve csizmadiát és 2 vendéglőst.

A század elején kiadott Borovszky-monográfia a falu XVIII. századi nemesei közül említi a Szmrecsányiakat és a Kubinyiakat. De birtokolta a falut a Luka és a Csáky-Pallavicini család is. Az utóbbiak „csinos kastélyt“ építettek ide. A falu utolsó birtokosa a zsidó származású Glück Béla volt. Családjukat a második világháború alatt deportálták, s egy része koncentrációs táborban pusztult el.